A New York-i együttes 2006-os megalakulása óta eltelt két évtized után a Rush című album érett és mélyen személyes formában mutatja be azt a zenei nyelvet, amelyet az Elevation az évek során kialakított. Lucian Ban eredeti kompozíciói a dzsessz olyan meghatározó alakjainak állítanak emléket, akik jelentős hatást gyakoroltak rá – többek között Abdullah Ibrahim, Andrew Hill, Larry Willis és Billy Strayhorn, az album így generációkon átívelő, valódi zenei párbeszéddé válik. A Rush egy ősi erdélyi népdal, a [Sárgarigó, sárgás toll] megrendítő előadásával zárul, amelyben Gavril Țărmure hagyományos népdaléneke összefonódik az Elevation kvartett hangzásával.
Az új albumról Lucian Ban így nyilatkozik: „A New York-i jazzélet – sőt, valójában a világ – legkiválóbb zenészeivel való együttműködés, akik szorosan kötődnek az amerikai dzsessz nagy hagyományához, lehetőséget adott arra, hogy a klasszikus dzsesszkvartett formációjában tovább finomítsam saját zenei elképzelésemet, és a számomra legfontosabb művészi hatások közül többet egy olyan élő együttesben egyesítsek, amely valóban megtestesíti a dzsessz szellemét.
A romániai születésű zongorista és zeneszerző, Lucian Ban a RUSH című albummal tér vissza, amely elismert együttese, az Elevation üdítően életteli lemeze; a felállásban Abraham Burton szaxofonos, John Hébert bőgős és Eric McPherson dobos szerepel. (…) A zenét átjárja az összjáték, ami időnként elbűvölő eredményekhez vezet, mint például az Elevation című, fájdalmasan szép, lassan kibontakozó, Larry Willisnek szentelt balladában, ahol a kvartett borotvaéles zenei tudást, kifinomultságot és a hang iránti szenvedélyt mutat meg. Itt Hébert bensőséges líraisága kap teret, az együttes tökéletes dinamikája pedig ámulatba ejt. Ezek a szorosan hangszerelt kompozíciók lenyűgöző színeket, árnyalatokat és irányokat kapnak Ban Elevationjének magával ragadó előadásában.
Filipe Freitas: Lucian Ban & Elevation – Rush [Lucian Ban és az Elevation – Rush], JazzTrail, 2026. szeptember 8.
Van valami sajátos tartása ennek a lemeznek. Sokkal avantgárdabbra számítottam, bármit is jelentsen ez pontosan. Nem az, bár vannak részek, amelyek efelé hajlanak. Ugyanakkor határozottan modernista közegben mozog, komor, lebegő hangzásaival és egy olyan zenei nyelvvel, amely a moll hangnemekből, a befejezetlen mondatokból és a borongós melankóliából merít.
Stephen Graham: Lucian Ban and Elevation, Rush, Sunnyside **** [Lucian Ban és az Elevation: Rush, Sunnyside **** ], Marlbank, 2026. szeptember 16.
A címadó szám egy gubancos groove, amelyben az Elevation maximum fordulatszámon pörög. Ban hajtó jellegű, kitartott basszushangjai a kíséretben tovább erősítik a darab ritmikai összetettségét. Játékán olyan sokféle zongorista és zeneszerző hatása érződik, mint Thelonious Monk, McCoy Tyner és Herbie Nichols. […] A Rush a 21. századi dzsessz megtestesítője: a hagyományt ritmikai és harmóniai újításokkal ötvözi, mindezt egy teljesen ösztönös, organikus, közösségi hangon megszólaltatva.
Thom Jurek: Rush, AllMusic, 2026.