Az előadás Pilinszky János költészetéből táplálkozva, a ma emberének lelki és szellemi hontalanságáról, a teremtett világ gyönyörűségének és pusztulásának harcáról, az emberi méltatlanságról, a mai kor riasztó kilátástalanságáról kíván szólni esszenciálisan, a költészet nyelvén. Pilinszky a lét alapkérdéseivel szembesít. Költészetének alaptémái – a magány és a számvetés, a jelenkor emberének elidegenedettsége, az elmúlás és az elengedés, az önvizsgálat és az önkeresés, az üdvösség, a remény, az irgalmasság és a kegyelem, de mindenekelőtt az otthontalanság és a hazatalálás vallási gyökerű élményei – az előadás dramaturgiai vonalát is kijelölik. Az előadás nem történetet mesél el, sokkal inkább azon érzéseket dolgozza fel, melyeket a ma embere akarva-akaratlanul a lelkében hordoz. A különböző művészeti ágak egységéből épül fel az Éjidő című előadás, mely Pilinszky lírájából merítkezik.
Az előadásban részletek hangoznak el Pilinszky János Tilos csillagon, Apokrif, Kánikula, Jelenések VIII. 7., Azt hiszem, A mélypont ünnepélye, Sztavrogin elköszön és Sztavrogin visszatér című verseiből valamint más írásaiból.