Nem áll le, nem áll le. Mindent meg akar ízlelni. És felszínesen átugrál a dolgok fölött. Ne légy önző. Micsoda szégyen. Csukd be a szád, látszik a fogad. Kicsi lett, kicsi… és most már szakszerűen ért mások vágyainak a kielégítéséhez. Kihasználja az előnyöket, persze. Egy fürge harlekin. Nézd, ahogy ide-oda ugrál, kitérve, megállva egy pillanatra, és közben mindent megfigyel maga körül. Boldog ebben a fantáziában. Táncol, mert már nem emlékszik rá, ki is ő. Senki sem emlékszik. Most már csak azt próbálja elérni, hogy az emberek ránézzenek. Ennél többre már nem képes. Nem áll le, nem áll le. Ha rá tudja venni az embereket, hogy ránézzenek, még akkor is, egy szánalmas képet látnak, felszabadítja őt a jelentéktelenség kínzó zsarnoksága alól.
![]()