1986. március 28-án, nagypénteken a 28 éves Tompa Gábor megkezdte Shakespeare világdrámájának próbáit a Kolozsvári Magyar Színházban. Az öt éve diplomázott művész szemében Hamlet ízig-vérig színházi ember; a darab pedig kiválóan alkalmas arra, hogy általa megfogalmazza a legrégibb magyar nyelvű színház ars poeticáját. Tompa azonban a „rendező Hamlettel” nemcsak első bemutatója idején azonosult, hanem ettől kezdve, gyakorlatilag már negyven éve társulatát következetesen a hamleti színházeszmény jegyében vezeti. Mindez önmagában is különleges, de ha még hozzávesszük, hogy a kolozsvári magyar színház tulajdonképp a Hamlet első bemutatója, azaz a 18. század vége óta majdhogynem tudatosan Shakespeare művészszínházi elve szerint működik, akkor talán tényleg elmondható, hogy meglehetősen egyedi kulturális jelenséggel büszkélkedhetünk.
A „Horatio trilógia” előző kötetei közül Az idő lenyomata nagytotálban mutatja Erdély magyar nemzeti színházának 230 esztendős Hamlet-történetét; az Én meghalok, te élsz – amely a legendás rendező, Harag György (1925–1985) születésének centenáriumi évében jelent meg – a 20. század utolsó negyedszázada alapján tart tükröt a Kolozsvári Magyar Színház mai természetének. A jelen kötet pedig szeretné a több mint 35 éve igazgató „rendező Hamletet” az olvasó személyes ismerősévé tenni.
A két könyvbemutató között eltelt nagyjából másfél évben ugyanis Tompa Gábornak – aki példaképéhez hasonlóan egyidejűleg versíró és színpadi költő – a szakmai és magánéletében egyaránt olyan mondhatni „hamletomán” történésekkel is szembe kellett néznie, amelyek előzményeikkel, jelentőségükkel, emlékezetükkel vagy tragédiájukkal lehetőséget adnak a világ legkiválóbb színházművészei közt számon tartott erdélyi magyar rendező, illetve nemzetközi hírű társulata néhány lényeges lelki–érzelmi–színpadi lenyomatának felidézésére.
Darvay Nagy Adrienne